Akik előttünk jártak

 „Tegnap jöttem vissza Penteléről, hol sógoromat meglátogattam. Gőzösön mentünk le s fel, s midőn Ercsi mellett áthaladtunk, szívem megszorult, mint mindég. Nagyon keveset változott. Néhány új gazdasági épület, melyet Sina emeltetett a faluban közel a Dunához, egy emeletes ház, s néhány új fasor, de a falu s környéke ugyanaz maradt.
Ott áll az új kápolna, hol nagyszülőim nyugszanak, a régi, hová mint gyermek, annyiszor kimentem, a postaház rozzant kerítésével, hol a nagy barackfa alatt Bettivel annyi boldog órát töltöttem, csakhogy a fa, mint mi magunk, kik mint gyermekek alatta ültünk, szinte száradni kezdünk! A másik oldalon a sziget, s az újfalui vadászlak, s az innensőn a szárazmalom, melynek gépezetén annyiszor törtem fejemet; minden, amint egykor volt, - és mi lett belőlem? Ki ösmerne a szomorú utasban, ki a hajó fedezetén körültekint, a gyermekre, s ifjúra, kinek vígsága körözetének csaknem terhére vált.
- Nem a változás, melyet magunk körül látunk, éppen az fáj, hogy míg mi tökéletesen átalakulunk, minden régi helyén marad, s nemcsak a természet, de saját kezünk műve is túléli alkotóját.
Még néhány év, s hol leszek?
Gyermekségem kedves tanyája úgy fog kinézni, mint most, s a gyermek helyett egy sír áll a kápolna mellett.
Midőn ma hajón átmenék, újra feltámadt bennem a gondolat, mellyel sokszor foglalkoztam, hogy egyszer minden kedveseimet, kik most szétszórva nyugszanak, összegyűjtöm, és itt temettetem el a kápolna mellett, s itt készíttetek sírt magamnak is.
Minden tervek, melyeket établissement-om iránt valaha csináltam, füstbe mentek, talán e végső sikerül, de csak akkor viszem véghez, ha valami valóban nagy érdemet szerezhetek magamnak a hazáért, s ez is még mennyitől függ. Fáradhatok, de a siker Istentől függ.”
/Báró Eötvös József. (183) 1865. május 11. E. J. : Gondolatok/ Bényei: 1811./

 

                                                                                A Szapáry-Eötvös Kápolna

"Én Ercsiben, a hatalmas Duna partján születtem, és gyermekéveim nagy részét, az ifjúságom álomvilágát ott a Duna mellett éltem meg. Nyájas vidék, őszinte, nyílt tájék - szelíd romantikával teljes poézis párázik a Duna hangjaiból, és visszhangzik a magas domb alatt gazdagon csörgedező Szent-kútban, a fölötte épült és a Szűz Mária tiszteletére emelt, de elhagyatott kicsi kápolnában és a báró Lilien család sírkápolnájában, ahová báró Eötvös József, a költö-író temetkezett."

/Gozsdu Elek, író. Kertünk Istennek határos 1849. november 28. Ercsi - 1919. május 26. Temesvár/

 

                                                                    Dunai látkép a Szapáry - Eötvös Kápolnától
 

"Kedves Ilonka kisasszony!

A fene vigye el az ilyen malőrt! Ön ziher azt hitte, hogy lustaságom miatt nem keltem fel, miszerint ígéretem szerint, Vácig kísérjem el. Azonban ez nem áll; mivel éppen az volt a bajom, hogy felkeltem s egy német kocsisra bíztam magam, hogy vigyen, de szélsebesen, a Bécsbe menő hajóhoz: éppen akkor értünk oda, mikor utolsót csengettek... hirtelen beugrottam minden jegy nélkül... a hajó azon mommában elindult és levitt szépen Ercsig, ami egészen itt az alföldön van. Ígértem én azután mindenfélét a kapitánynak, hogy tegyen ki, mert még Pesten vettem észre, de nem hallgatott rám.

Most itt kell lennem esti öt óráig: amiből két nagy baj keletkezett.

Az első az, hogy ma délután 6-kor okvetlenül Pesten kellene lennem, mert égető dolgaim vannak - és nem lehetek ott csak 9-kor: a második az, hogy a tegnapi esti postával nemcsak a maga, de anyám egy levelét is vettem; amelyben sürgetve kér hazamenni.

A harmadik nagy baj pedig az, hogy magával nem beszélhettem tegnap - s hogy valószínűleg többé már nem is fogok.

Ezt akartam magának elmondani, ezért csikartam ki a színházba menetelt is - de azután a hajóra hagytam, Ott nem lehetett beszélni ilyenekről.

Kedves jó Ilonkám! Én megígértem a szüleinek per mopsz, hogy többé soha ebben az életben nem járok maga után. Tudtam, hogy ezzel üdvömről, mennyországomról, minden boldogságomról lemondtam, és mégis megtettem. Úgy kikeresték azt a percet, amikor nagylelkű tudok lenni ellenségeim iránt is. Bobok ígértette meg velem. Azután a hajón anyjának is megígértem. Csak azt kértem ki, hogy még egy napig láthassam. Az volt a tegnapi nap. Az utolsó nap és felvonás...

A sors műve ez! Mint minden. Ma, teszem azt, Vácra akartam menni (és pedig nagyon), magát elkísérni - és íme Ercsibe hozott a fátum.

Mauks Ilonát akartam elvenni mindig, és mégis Bolyky Tini lesz a feleségem. Már a sors ilyen nagy bolond. Gyarló embereket nem okozok. Ha a sors nem volna pártjukon, hát egyetlen egy ujjával mind hanyatt lökné.

Levelem azért nem írom poste restante, amint elhatároztuk, mert az is ígéretemhez tartozik, hogy semmi álutat nem veszek igénybe.

Ezért kértem öntől a budai postaállomás mellett randevút is, hogy ezeket elmondjam.... Még egyszer isten önnel! Az fáj, hogy még egyszer, utoljára meg nem csókoltam.

Kálmán

/Mikszáth Kálmán levelezése. 57. MK - Mauks Ilonának (részlet). Ercsi, 1873. május 2./

 

Látkép Szigetújfaluból Ercsire

 A képekért köszönet Trepák Lászlónak.

Összegyűjtötte: Murzsa Kata